2012. március 19., hétfő

TAVASZ - 6. hét - SZOMBAT, VASÁRNAP - Fehérboros töltött káposzta

Hagyományos módon betöltött és elkészített étel, melynek különleges ízét a fehérbor és a kolozsvári szalonna adja meg. Rántás nélkül készül. Mindig nagy adagot készítek belőle, hogy két napra elegendő legyen, így másnap főzés helyett kirándultunk egyet.
Hozzávalók 5 főre (3 gyermek, 2 felnőtt):

30 dkg darált sertéshús
10 dkg rizs
40 dkg vágott savanyú káposzta
2 fej hagyma
10 dkg kolozsvári szalonna
1 kisebb fej savanyú káposzta
1 kis doboz sűrített paradicsom
3-4 dl fehérbor (kihagyható és vízzel helyettesíthető)
1 tojás
3-4 db babérlevél
3 gerezd fokhagyma
só, bors
pirospaprika

tejföl

A kolozsvári szalonnát vágjuk kockára és egy nagyobb fazékban, kevés olajon süssük zsírjára. Közben másfél fej hagymát karikázzunk fel vékonyan és adjuk a szalonnához. Enyhén sózzuk meg és pároljuk üvegesre. A fokhagymát szeleteljük fel vékonyan és keverjük a hagymás szalonnához. 1-2 perc pirítás után öntsük bele a paradicsompürét és 1 dl bort. Tegyük bele a babérlevelet, kevés borsot és az átmosott savanyú káposztát. Öntsük fel a maradék borral és keverjük jól össze. Alacsony lángon hagyjuk rotyogni.

Közben a riszt félig főzzük meg, majd adjuk a darált húshoz a tojással, a fél fej apróra vágott hagymával, sóval, borssal, valamint kevés pirospaprikával együtt és jól dolgozzuk össze.

A kisebb fej savanyú káposztát bontsuk leveleire, a levelek vastagabb részét vágjuk ki és hagyományos módon töltsük bele a darált húst. A megtöltött káposztákat tegyük bele a fazékba, öntsük fel kevés vízzel és lefedve, lassú tűzön főzzük puhára. A folyadék mennyiségét folyamatosan ellenőrizzük, nehogy leégjen az étel.

Tejföllel meglocsolva tálaljuk.

TIPP: kaporimádók finomra vágott kaporral is ízesíthetik az ételt.


Egy tíz perc alatt összeállítható kókuszos finomság, mely anyukámék horgász tanyáján 10 perc alatt! sült tökéletesre az ottani fa tüzelésű, kályhaként is funkcionáló tűzhelyben! Az otthoni gáztűzhelyen ez kb. 30-35 perc! Érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen minőségű gázért fizetünk minősíthetetlenül sokat havonta!...A sütemény elkészítésének módját a gáztűzhelyemre vonatkozóan írtam le.
Hozzávalók:

a csésze a joghurt poharát jelenti!!!

tészta:
2 kis natúr joghurt 160 Ft
4 csésze liszt
2 csomag vaníliás cukor 130 Ft
2 egész tojás 96 Ft
1 csomag sütőpor 35 Ft

keverék:
2 csésze kókuszreszelék 115 Ft
1 csésze cukor

4 dl habtejszín 310 Ft
----------------------
összesen 850 Ft

A tészta hozzávalóit keverjük össze és vajazott-lisztezett tepsibe öntsük bele. 200 fokon süssük kb. 10 percig.

Közben keverjük össze a kókuszreszeléket és a cukrot, majd egyenletesen osszuk el az elősütött tészta tetején. Toljuk vissza a sütőbe és addig süssük, amíg a kókuszreszelék rózsaszínűre pirul.

A habtejszínt verjük fel és kenjük rá a megsült, forró sütemény tetejére.

A tejszín szépen beleolvad a forró süteménybe, ettől az egész krémes állagú lesz. Lehet langyosan vagy jól lehűtve fogyasztani, mindkét verzió igen finom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése