2012. július 28., szombat

NYÁR - 17. hét - SZOMBAT- Bencus kókuszgolyója


Kisfiam egyik kedvenc édessége a kókuszgolyó, melyet bármilyen mennyiségben képes elfogyasztani. Ha farsangra, esküvőre vagy bármilyen "süteményes" buliba megyünk, első dolga végigpásztázni a kínálatot és az összes létező kóluszgolyóra lecsapni. Az ízlése pedig a 6 és fél év alatt elfogasztott kókuszgolyók tapasztalataira alapozva igen választékos, egyáltalán nem mindegy az íze és a nagysága sem: kifejezetten a kisebb kókuszgolyók érdeklik, az abszolút kedvenc pedig a meggyel töltött változat:) Nos, a szedres parfétorta alapjához a fél kilónyi darált kekszből csak 30 dekányit használtam el, így maradt 20 dkg a kedvenc édesség elkészítéséhez. Egy feltételem volt csupán, az, hogy segítsen megcsinálni a golyóbisokat! Nem kellett könyörögni, imád a konyhában kuktáskodni, így gyakortalilag egyedül gyúrta, formázta és hempergette meg a kókuszgolyókat (amit után pillanatok alatt el is fogyasztott:)...nem sokat hagyva a többieknek) De senki nem bánkódott, mert mindenkinek jutott valamilyen finom édesség, hiszen a lányok felbuzdúlva a Túri szedres túrós sikerén, megsütötték megint - anyukám pici segítségével-, ezen kívül pedig egy másik nagy családi kedvencet is elkészítettek, a kekszes almásat, ezt viszont már segítség nélkül, egyedül! Nagyon büszke voltam rájuk:)

Hozzávalók egy kisebb adaghoz:

20 dkg darált háztartási keksz 107 Ft
10 dkg puha vaj 79 Ft
8 dkg porcukor 27 Ft
5 dkg olvasztott étcsoki 125 Ft
kb. 1 dl összeturmixolt szederpép

(a golyóbis közepébe kevés aszalt vörös áfonya, mert meggy nem volt)

kevés kóksuzreszelék a hempergetéshez
-----------------------------------------
összesen 340 Ft

kb. 10 dkg szedret tegyünk bele turmixgép poharába és a szeder édességétől függő mennyiségű porcukorral turmixoljuk pépesre.

A darált háztartási kekszet morzsoljuk össze a vajjal, a porcukorral, a gőz fölött felolvasztott étcsokival, majd keverjük össze annyi szederpéppel, ammenyivel egy összeálló, jól formázható, nem morzsalékos masszát kapunk. Formázzunk belőle kedvünk és ízlésünk szerinti gömböket (kisfiam úgy gondolta, hogy a gyerekeknek kisebb, a felnőtteknek nagyobb gömböket formáz, így minden méretben készültek a golyók...) Mindegyik gömb belsejébe rejtsünk el egy aszalt vörös áfonyát és úgy formázzuk gömb alakúra.

Az elkészült golyókat hempergessük meg a kókuszreszelékben és már tálalhatjuk is.




5 megjegyzés:

  1. Nagyon jó ízlése van a kisfiadnak, és ügyes is! :)

    VálaszTörlés
  2. Ügyesek ezek a Bencék:) tudja mi a jó!

    VálaszTörlés
  3. Bence és a lányok is nagyon ügyesek, anyukájuknak lassan semmi dolga nem lesz a konyhában! :)

    VálaszTörlés
  4. Az én legnagyobbikom is Bence, és imádja a kókuszgolyót:) Időtlen idők óta nem készítettük, egyszerűen elfeldkeztem róla, pedig az egyik legegyszerűbb süti:)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon ügyes gyerekek! Helyesek a golyók:-) Enyémek is szeretnek a konyhában tüsténkedni, én meg egyre nagyobb teret hagyok nekik. Hadd önállósodjanak! A kókuszgolyót meg enyémek is igencsak szeretik...

    VálaszTörlés