2012. augusztus 26., vasárnap

NYÁR-19. hét-VASÁRNAP- Brassói


Ez az étel is közkívánatra készült, a gyerkőcök nagyon szeretik. Most kimaradt belőle a zöldborsó, amit egyébként mindig szoktam hozzátenni.

Hozzávalók 5 főre:

1 kg sertés lapocka 1098 Ft
2 vöröshagyma 32 Ft
1 db paradicsom (mamámék kertjéből való)
1 db paprika (mamámék kertjéből való)
3 gerezd fokhagyma
só, bors
piros fűszerpaprika

fél kg burgonya (mamától kaptam)
olaj
----------------------------------
összesen kb. 1200 Ft

A húst kockázzuk fel, a hagymát vágjuk apróra, a paradicsomot, paprikát mossuk meg és szintén szeljük kisebb kockákra.

Egy nagyobb lábosban hevítsünk olajat és pároljuk rajta üvegesre a hagymát. Borítsuk hozzá a húst, amelynek minden oldalát pirítsuk körbe. Közben adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, a sót és borsot, majd a pirospaprikát is. Végül keverjük hozzá a paradicsomot és paprikát. Öntsük fel kevés vízzel és félig lefedve főzzük puhára. (közben figyeljük a víz mennyiségét, nehogy leégjen az étel).

A burgonyát hámozzuk meg, vágjuk kisebb kockákra és bő, forró olajon süssük pirosra. Szűrjük le, enyhén sózzuk meg és adjuk a megfőtt húshoz. Forraljunk rajta egyet és kész is. Aki szaftosabban szereti, az több vízzel öntse fel a húst.

A kész ételhez kínálhatunk csemege uborkát, csalamádét, kovászos uborkát, uborka vagy káposzta salátát...savanyúság imádók előnyben!

2 megjegyzés: